Central Park

Éjszakai oázis jelentős energiamegtakarítás mellett

Swidnica városa az elmúlt években kezdeményezések sorát indította el, amelyek célja a városközpont felélesztése, és a lakók életminőségének javítása.

2017. márciusában a városi tanács egy terv megvalósításába kezdett, melynek célja a Central Park felújítása volt, hogy az egy színes, közösségcentrikus területté válhasson. A terv a történelmi infrastruktúra felújítása volt, illetve az, hogy festői szépségű sétányok, játszóterek és pihenőzónák kialakításával új életet áramoltassanak a területbe.  

A felújítás egyik alapvető célja volt az is, hogy a park biztonságos, barátságos terület maradjon sötétedés után is. A tanács egy olyan fenntartható világítási rendszert szeretett volna, amely nemcsak jó benyomást kelt, hanem hozzájárul a tér változatosabb kihasználásához, és kihangsúlyozza a park különféle építészeti látványosságait is.

Felvázoltunk egy teljeskörű megoldást nyújtó tervet, változatos berendezésekkel, hogy jobban kinyissuk a teret, kihangsúlyozzuk a park egyéniségét, és egy vidám éjszakai látképet teremtsünk. A világítási szintek úgy lettek beállítva, hogy megfeleljenek a szabályozásoknak, és kiszolgálják a park területén különféle tevékenységeket űző látogatókat, segítve a tájékozódást, és elkerülve azt, hogy egyetlen nagy térként legyen kezelve a terület.

A zöld területeket a nyílt terekkel összekötő főbb útvonalakat Pilzeo lámpatestek világítják meg. A barna, kúpos oszlopokra telepített berendezések diszkréten olvadnak bele a természetes környezetbe.
A magas színvisszaadási index-szel rendelkező lágy fehér fény lehetővé teszi, hogy az emberek biztonságban közlekedhessenek a parkban, és gond nélkül élvezhessék a buja zöld környezetet. Ezenkívül magas szintű vizuális komfortot kínál, így az emberek teljes nyugalomban tartózkodhatnak a területen. Ráadásul, a fényszennyezés problémáját is megoldják, amit a régi berendezések okoztak.

A SCULPdot kék fénnyel világítja meg a parkban található 3 gyaloghidat. Kihangsúlyozza a hidak letisztult vonalait és textúráit, és egyedi megjelenést kölcsönöz azoknak a parkon belül.

A parkban található pergolák megvilágításáért Terra Midi és Trasso fényvetők felelnek, otthonos helyszíneket teremtve, melyek alkalmasak arra, hogy az emberek ide meneküljenek a város zajától, csodálják a környezetet, és szemléljék az éjszakai égboltot.

A fák lombjainak megvilágításáról Neos LED berendezések gondoskodnak, kihangsúlyozva természetes szépségüket. A virágágyásokat és a parkot körülvevő régi kőfalakat Bloco LED-ek világítják meg, melyek diszkréten vezetik a látogatókat.

Az energiahatékony LED berendezések segítségével a város a lehető legtöbb energiát takaríthatja meg, kitolhatja a karbantartási ciklusokat, és csökkentheti szén-dioxid-kibocsátását.

A város elégedett a felújítással, amelynek köszönhetően egy városi oázissá változott a park, és sötétedés után is egy rendkívül fenntartható környezetet biztosít.

Az új világítási megoldás 2018-ban elnyerte a legjobb világítási befektetésnek járó díjat a Lengyel Világítási Egyesülettől. Az egyesület kiemelte, hogy a világítás egy kiváló közterületet hozott létre, ahol a lakók idejüket tölthetik, vagy hobbijukat űzhetik, miután végeztek a napi munkával. Ezáltal javult az életminőség, a biztonság, Swidnica városa színesebbé vált.

Central Park
Swidnica
Lengyelország

Customer

Town of Swidnica