Annie Cordy alagút

Fenntartható világítási megoldás a maximális energiamegtakarításért és a járművezetők biztonságának optimalizálásáért

Az Annie Cordy alagút, amely korábban II. Leopold nevét viselte, Belgium leghosszabb közúti alagútja. A 2,6km hosszú szakaszon, amely az ország északi és nyugati részéről érkező ingázókat csatornázza be a fővárosba, naponta 80.000 jármű halad keresztül. Az alagutat 1986-ban nyitották meg, és a 2000-es években elvégzett felújítások ellenére már kezdett romlani az állapota. Emiatt a Brussels Mobility egy jelentős felújítási projektet indított, amely magába foglalja a szerkezet javítását, az úttest újjáépítését, műszaki helységek építését, a vízszigetelést, a szellőzést és az azbeszt eltávolítását, hogy az alagút megfeleljen a legiszigorúbb minőségi és biztonsági követelményeknek. A berendezések is cserére szorultak, a világítást is beleértve. 

Az új világításnak egyértelmű célokat kellett teljesítenie:  

  • az energiafogyasztás optimalizálása LED világítással és vezérlőrendszerrel; 
  • karbantartási költségek csökkentése 50%-kal; 
  • az emberek kényelmének és biztonságának fokozása.
Brussels
Belgium

Vevő

EQUANS

Partner(y)

Szerződő hatóság: Brussels Mobility
Projektmenedzsment: Engie
Mérnöki tanácsadás: EGIS + BG
Alagútvezérlő rendszer: Phoenix Contact + Schréder
Telepítést végző vállalkozások: EQUANS and VSE - ENGIE Fabricom
1200
FV32
2000
SCULPLINE
200
ILUM MARK

Tökéletes fényeloszlás a kényelem és a biztonság optimalizálása érdekében  

Az alagútvilágítás terén szerzett tapasztalatunknak köszönhetően világítási megoldások széles skálájára támaszkodhattunk, hogy elérjük a fenti célokat. Az NBL L18-003 szabvány alapján, amely meghatározza a gépjárműforgalom által használt alagutak és aluljárók megvilágításának fotometriai követelményeit, az FV32 LED berendezést ajánlottuk a fő alagút megvilágításához. A LensoFlex®2 optikával ellátott, fényeloszlások széles skáláját kínáló világítótest olyan szintű fénysűrűséget és uniformitást biztosít, amely teljes mértékben megfelel a közlekedési hatóság szabványainak és előírásainak. A LED világítás ráadásul kiváló színvisszaadást biztosít, így a járművezetők hamar észrevehetik az akadályokat. 

Az alagút biztonságának további fokozása érdekében a Brussels Mobility 17 további vészkijárat kialakítása mellett döntött. Ezeket a kijáratokat ILUM MARK berendezések világítják meg. A strapabíró lineáris, süllyesztett világítótest vizuális útmutatást nyújt az embereknek, ami vészhelyzet esetén különösen hasznos. 


A világítás vezérlése a maximális rugalmasság érdekében  

A járművezetők valós igényeinek megfelelő világítási szint garantálása érdekében a világítótesteket a Schréder és a Phoenix Contact által közösen kifejlesztett Advanced Tunnel Control Sysem (ATS) vezérli. A rendszer a napszak, a forgalom sűrűsége és a természetes fényviszonyok alapján képes szabályozni a világítás szintjét. Az ATS csatlakozik Brüsszel központi alagútvezérlő rendszeréhez, így valós időben szabályozható a világítás például a forgalom sűrűsége vagy az esetleges balesetek függvényében. 

Normális működés során a világítás az ügyfél által kiválasztott forgatókönyvekkel vezérelhető.   

Három forgatókönyv került beállításra:  

  • reggel 6-tól este 8-ig: 100% 
  • Este 8-tól éjfélig: 60% 
  • Éjféltől reggel 6-ig: 33%.
     

Alkalmazkodó világítás a bejáratoknál és a kijáratoknál a teljes biztonság érdekében 

Az alagutak bejárata és kijárata különösen kritikus zónák a természetes fénnyel alkotott kontraszt miatt. Fontos, hogy a sofőrök ne legyenek kitéve a fekete lyuk hatásnak a bejáratnál és a vakító fehér fénynek a kijáratnál. Minden bejáratnál egy fénysűrűségmérőt telepítettek. A nap folyamán a berendezés folyamatosan számolja a szükséges világítás mennyiségét ezekben a zónákban, és automatikusan beállítja a világítás szintjét. Minél világosabb van kint, annál magasabb lesz a világítás szintje az alagútban, hogy a sofőrök gyorsan tudjanak alkalmazkodni a környezethez. 

Az alagútba vezető aluljárókat semleges fehér LED-ekkel szerelt SCULPLINE berendezések világítják meg, melyek biztosítják a talaj és a falak optimális megvilágítását, hogy a járművezetők teljes biztonságban hajthassanak be az alagútba, és hagyhassák el azt. A semleges fehér fény rendkívül jó hatásfokot és pontos színvisszaadást kínál, biztosítva a járművezetők magas szintű vizuális kényelmét.  

 

Garantáltan optimális energiafogyasztás és karbantartás  

Rendkívül hatékony világítóberendezéseink pontosan oda irányítják a fényt, ahol arra szükség van, és biztosítják az előírt világítási szinteket. Az alagút különböző konfigurációihoz tökéletesen alkalmazkodó új világítás az energiafogyasztás 70%-os csökkenését eredményezte.  

Az alagút élettartamának garantálása érdekében a 2022 februárjában elkészült felújítást egy 25 éves karbantartási periódus követi. Az időtálló FV32 világítótestek strapabíró kialakítással bírnak, és kevés karbantartást igényelnek. Magas szintű védelemmel vannak ellátva a korrózió, az ütések és a rázkódások ellen, és 50%-kal csökkentik a karbantartási költségeket.  

Ezenkívül az ATS rendszer automatikusan érzékeli és jelenti a világítótestek meghibásodását. Rendkívüli pontossággal azonosítja be az incidenseket, ezzel egyszerűsítve és segítve a karbantartási munkákat.  
 

Egy megvilágosodott utazás  

A Brussels Mobility kérésére az aluljárók falaiba SCULPLINE RGBW világítótestek is kerültek. Ez a LED berendezés dinamikus világítási forgatókönyvek széles skáláját kínálja rendkívüli rugalmasság mellett, így fényműsorok is létrehozhatók. A vonzó világítási funkciók érdekesebbé teszik a 2,6km hosszú alagútban való utazást, ami egyébként meglehetősen unalmas és egyhangú lenne.

A 10 évvel ezelőtt indult projekt keretében lehetőségünk nyílt arra, hogy szakértelmünk és szolgáltatásaink széles skáláját nyújtsuk az ügyfélnek. A fotometriai tanulmányokat végző világítástervezőtől az ügyfél igényeit követő projektmenedzseren és a határidőket betartó logisztikai csapaton keresztül a helyszíni beállításokat végző mérnökökig az egész csapat együtt dolgozott azon, hogy sikeres legyen a projekt.

Az Annie Cordy alagút felújítása egy köz- és magánszféra között létesült partnerségi szerződés része, amely egy 25 éves karbantartási időszakot is magába foglal a munkálatok befejezése után. Mivel a brüsszeli régió által a BESIX/Jan De Nul/EQUANS konzorcium számára engedélyezett alagútlezárások száma rendkívül korlátozott volt, az EQUANS a Schrédert választotta a strapabíró megoldások és a kiváló minőség/ár arány miatt, sok évvel meghosszabbítva a Schréder és a Brussels Mobility közötti együttműködést.

Vincent Thibert
Mérnök és igazgató, általános mérnöki projektek – Brussels Mobility