Lourmarin intelligens világítási rendszere

Összekapcsolt világítási rendszer Franciaország egyik legszebb falujában

A Vaucluse megyében található Lourmarint Franciaország egyik legszebb falvaként tartják számon. Kiemelkedő földrajzi elhelyezkedésének, építészeti hagyatékának és a számos kirándulóútvonalnak köszönhetően Provence egyik legkeresettebb turistacélpontjává vált.
 

Fenntartható hozzáállás 

A helyi vezetés szerette volna felújítani a világítási hálózatot, hogy nagyobb fokú önállósághoz jusson a berendezések kezelését illetően, és egy teljes mértékben vezérelhető városi világítást alakítson ki. A vezetés teljes mellszélességgel áll ki a fenntartható jövő építése mellett. Számos kezdeményezésük között az egyik legfigyelemreméltóbb, hogy a településen évek óta nem használnak növényvédőszereket a mezőgazdaságban. Ennek megfelelően elvárás volt, hogy az új világítási infrastruktúra is környezettudatos legyen: nemcsak az energiafogyasztást kellett csökkenteni a LED technológia segítségével, hanem a fényszennyezést is a fény lefelé irányításával, megfelelve a 2018. december 27-i francia rendeletnek.  

Hogy megfeleljen az elvárásoknak, a Schréder egy bronz színű VALENTINO GEN2 lámpatestet ajánlott a régi, hagyományos nátriumizzókkal ellátott berendezések kiváltására. Az eredeti gázlámpák inspirálta megjelenésnek köszönhetően a település megőrizheti építészeti hagyatékát, miközben élvezheti a LED technológia előnyeit.
 

Ellenőrzött környezet

2019-ben az önkormányzat elindított egy tesztprojektet, amelynek keretében hét, mozgásérzékelővel ellátott VALENTINO GEN2 berendezést helyeztek el a település újrahasznosítási központjában. A projekt sikeres volt, ezért a vezetők úgy döntöttek, hogy a rendszert kiterjesztik az egész falura. 

Közel 300 lámpatest került telepítésre, melyek meleg fehér fényt nyújtanak az elvárt 2700K színhőmérsékleten, 56W és 75W közötti energiafogyasztás mellett. 

84160
Lourmarin
Franciaország

Vevő

City of Lourmarin

Partner(y)

Installation : ECOTEC
Photographer : Xavier Boymond
40%
energiamegtakarítás
2 700K
színhőmérséklet

Intelligens, összekapcsolt térség 

A helyi vezetők elégedettek azzal, ahogyan a világítást távolról irányíthatják, amikor csak akarják, hála az Schréder EXEDRA rendszernek. Egyenként is vezérelhetik a berendezéseket, beállíthatják a világítási szinteket és a világítás ütemezését, közvetlenül nyomon követhetik az energiafogyasztást és a fényforrások élettartamát, valamint előre jelezhetik az esetleges problémákat.  

Az Schréder EXEDRA számos programozási lehetőséget kínál, és alkalmazkodik az üzemeltetők és a felhasználók igényeihez. A település hozzáfér minden egyes lámpatest irányítópultjához, ahol teljesen önállóan szabályozhatja a világítást az igényeknek megfelelően. Nyáron például az önkormányzat csökkentheti a fényerőt, amikor filmeket vetítenek a főterén! 

Az intuitív IoT szoftver lehetővé tette, hogy különféle beállításokat használjunk az évszaknak és az igényeinknek megfelelően. Az új világítási rendszernek köszönhetően a falu megfelelően van megvilágítva, és még energiát is megtakarítunk.

Joël Raymond, adjoint municipal de la commune de Lourmarin
Joël Raymond
Polgármester-helyettes - Lourmarin

A LED berendezésekkel az Schréder EXEDRA tovább csökkenti az energiaköltségeket. A világításért felelős szakemberek szerint az új rendszer legalább 40%-os energiamegtakarítást hoz majd az első évben.  

Lourmarin önkormányzata elégedett az új világítással, amely lehetővé teszi a berendezések önálló kezelését, és közben csökkenti az energiafogyasztást.