Ünnepelje identitását egyedi maszkokkal: Testre szabható innováció a Schrédertől

A Schréder több mint egy évszázada segíti a városokat és a falvakat közterületeik biztonságos és esztétikus megvilágításában. Olyan világítási megoldásokat készítettünk, amelyek kihangsúlyozzák a történelmi műemlékeket, miközben érintetlenül hagyják a hely örökségét világszerte, olyan ikonikus helyszíneken, mint a Champs Elysée Párizsban, vagy a Bund Sanghajban.
Kiterjedt tapasztalattal rendelkezünk lámpák, oszlopok, karok és egyéb szerkezetek tervezésében, amelyek tükrözik az adott város lényeges vonásait. A történelmi és kortárs világítótestek tervezésével, valamint hagyományos és új technológiával történő gyártásukkal töltött évtizedeknek köszönhetően olyan egyedi „maszkokat” tudunk gyártani, amelyek segítségével a városok megfizethető módon tehetik egyedivé teljes világítási telepítésüket. Ha világításról van szó, akkor egy maszk felfedi, nem pedig elfedi az ön identitását.
A maszk egy egyedi kivágásokkal díszített fémlemez, amelyet az ügyféllel közösen tervezünk meg. Az eddigi projekteket hagyományőrzés, kézművesség és egy híres nemzetközi fesztivál is inspirálta. A maszk felhelyezhető meglévő világítótesteinkre, vagy részei lehetnek egy teljesen új, az ön településéhez, vagy akár kedvenc sportegyesületéhez egyedileg tervezett berendezésnek. Egy dikroikus lemezzel még tovább fokozható: a lehetőségeknek csak ügyfeleink elképzelései szabhatnak határt.
Egy mesebeli királyság szülöttje
Az egyik lehetőség az, hogy egy teljesen új berendezést tervezünk, amely maszkot is tartalmaz. Najac ezt a megoldást választotta. A franciaországi Plus Beaux Falvak egyikeként elismert középkori település a Trubadúrok földjén a nyugalom szigeteként szolgál 750 lakója és az év során érkező látogatók számára. 2011-ben a helyi vezetés a falu központjának felújítását kezdeményezte, és a Wonderfulight tanácsadóit bízta meg egy olyan világítási terv elkészítésével, amely tükrözi Najac hagyatékát.
A Wonderfulight elkezdte keresni a tökéletes világítóberendezést ehhez a mesés környezethez, de sajnos nem talált semmit. Végül megkeresték a Schréder SIGNATURE-t, és közösen kezdtünk el dolgozni egy teljesen új világítótest kifejlesztésén Najac számára, amelyet a 17. századi lámpások inspiráltak. A falu tiszteletére az új berendezést NAJACOISE-nak neveztük el, és egy olyan maszkot is terveztünk hozzá, amelynek a mintáit a terület jellegzetes palatetői és a középkori láncingek inspirálták.

A Dordogne-völgyben található Saint-Cirq-Lapopie egy másik lenyűgöző falu, amely szerette volna kihangsúlyozni meseszép körépkori favázas házait, ezért újratervezték a NAJACOISE-t. Az alsó rész felé szélesedő gyémánt alakú kivágásokkal díszített világítótest által kibocsátott fény fokozatosan halványul felfelé, a falu bájaira irányítva a tekintetet.
Otthon a Riviérán
Egy másik módszer valamelyik alap világítótestünk testre szabása. Ez történt Mandelieu-la-Napoule-ban is, a francia Riviéra kedvelt részén. Leroy úr, a polgármester saját maga választotta ki a BOREAL LED világítótestet, miután felfigyelt rá Salon des Maires-ben tett látogatása során. Egyedivé szerette volna tenni a világítást, amely a városban található 14. századi középkori várat veszi körül, ezért újraterveztük a maszkot Mandelieu-la-Napoule címerével, és belül elhelyeztünk egy dikroikus lemezt. A maszk megfelelt a polgármester elvárásainak, és barátságos éjszakai hangulatot teremtett – ez is egy módja annak, hogy ragyogóbbá tegyük a Riviéra eme gyöngyszemét.

Eközben egy kicsit feljebb a part mentén, Cannes-ban a Bocca kerület számára egy ezüst pálmára épülő kialakítást terveztünk, szintén a BOREAL LED berendezéssel. Ránézésre senki nem mondaná meg, hogy a maszk alatt ugyanaz a hardver található, mint Mandelieu-ben. A merész monokróm kialakítás a rozsdamentes acél burkolattal varázslatos hangulatot teremt. Az új világítás teljesen új energiákkal töltötte fel a kerület.

A kiválóság alapkövetelmény (és néhány szó a fotometriáról)
A maszkokkal a határ valóban a csillagos ég. Számos népszerű világítótestünkre is felszerelhetőek, beleértve a SHUFFLE-t, a FLEXIA-t és a YOA-t. A Pireneusok lábánál fekvő Lavelanetben ezt a megoldást választották, amikor megbízták Lionel Bessières világítástervezőt a Quartiers Lumières-től, hogy tervezzen egy olyan nyilvános műalkotást, amely arra ösztönzi a lakókat, hogy sétáljanak és kerékpározzanak többet esténként.
Lionel Bessières úgy döntött, hogy a YOA-val fog dolgozni. A Schréder SIGNATURE-rel közösen terveztek egy maszkot, amelynek a mintáit a város gyapjúiparában használt kártoló eszközök inspirálták. Annak érdekében, hogy még jobban kihangsúlyozzák Lavelanet karakterét, a maszkokat nyílt kialakításúra tervezték, így látni lehet a Pireneusokat a távolban.

Érdemes megjegyezni, hogy bár a maszkok újak, a fotometria iránti elhivatottságunk nem az. Amikor egy maszkot tervezünk önnel, alaposan átgondoljuk, hogy hova kell esnie a fénynek, és azt is, hogy mi lesz a célja: felhívni a figyelmet az építészeti részletekre, vagy biztonságos, tisztán látható utat biztosítani, amely megfelel a helyi biztonsági szabványoknak. Alaposan megvizsgálunk minden tényezőt, a maszk takarásától kezdve – ezek a csipkés kialakításúak Lorientben kimondottan finomak és ízlésesek lettek – a belső lámpa pozíciójáig, illetve, hogy szükséges-e további világítást elhelyezni az oszlopon. Egy maszk tervezése megfizethető módja annak, hogy valami egyedit alkosson városa számára, miközben biztosítjuk a megfelelő világítást a megfelelő helyen és időben.
A maszkokkal a lehetőségek száma végtelen. Részei lehetnek egy teljesen új berendezésnek, vagy felhelyezhetők számos meglévő termékünkre. Segítségükkel megvilágíthatók a külső és belső terek, és ízléses kiegészítőkké válhatnak világítási projektjében, függetlenül annak méretétől. Legyen büszke arra, ami egyedivé teszi városát – ünnepelje karakterét egy maszk megalkotásával!
A szerzőről
Jean-Luc gépészmérnökként csatlakozott a vállalathoz 1988-ban, és azóta világítóberendezések széles skáláját fejlesztette ki, folyamatosan arra törekedve, hogy javítsa azok hatékonyságát és formatervezését.
Bejárta a világot, és gyakorlatias hozzáállással szállítja a tökéletes megoldást az ügyfeleknek világszerte.
Nem sok olyan dolog van, amit ne tudna a világításról!
Kapcsolat - LinkedIn / Jean-Luc