Klímaváltozás ellen küzdő városok: Milyen szerepe lehet az összekapcsolt világításnak?


Guilherme Faria
Üzletfejlesztési vezető – Schréder Hyperion

A számok erősek: az ENSZ szerint a globális szén-dioxid-kibocsátást 45%-kal kellene csökkenteni a 2010-es szinthez képest 2030-ig, 2050-ig pedig el kell érni a nettó zéró kibocsátást ahhoz, hogy a globális felmelegedést olyan szinten tartsuk, amely mellett a bolygónk még élhető. 2015-ben 196 fél írta alá a Párizsi Egyezményt a cél elérése érdekében, hogy a globális felmelegedést 2°C alá – ideálisan 1,5°C – szorítsák, az iparosodás előtti szintre.  

Eközben az emberek az elmúlt évezredek során egyre inkább urbanizálódnak. A világ lakosságának több mint fele ma már városokban él, 2050-re pedig az emberek 68%-a fog városokban élni az ENSZ előrejelzése szerint. A városokban zajló eszmecsere, a csomópontok vonzereje és a városi lét nyújtotta gazdasági lehetőségek jól ismertek – ugyanakkor hatalmas nyomást helyeznek a városokra. A Leeds Egyetem kutatása szerint a városok felelősek a globális energiafelhasználás és üvegházgáz-kibocsátás 75%-áért, lakosságuk pedig rohamosan növekszik. 

A bolygónk túlmelegedése elleni küzdelem a városokon áll vagy bukik. Mit tehetnek ők? 
 

Itt az idő okosodni 

A városok világszerte innovatív politikával igyekeznek segíteni bolygónkon. A kerékpáros infrastruktúrába történő hatalmas beruházások, a megújuló energiákra való átállás és a városlakók ösztönzése arra, hogy vásárlás helyett béreljenek, mind nagyszerű módjai az erőforrás-megtakarításnak és a kibocsátások csökkentésének. Világszerte számos város nyert már a LED-es világításra való váltással, de a vezérlőrendszerek új generációjával a megtakarítások új szintre emelhetők. 

Az okos, fenntartható és megbízható világítási rendszerek szenzorokat tartalmaznak és dimmelhetők, így a világítás szabályozható, és csökkenthető az energiafelhasználás anélkül, hogy ez a biztonság rovására történne. Dimmelési lehetőségek széles skáláját kínáljuk az időzített rendszerektől a kerékpárosokat követő mozgásérzékelőkig és a fényérzékelőkig, amelyek akkor aktiválódnak, amikor a természetes fény egy bizonyos szint alá esik. Ezek a rendszerek többnyire azért lettek kifejlesztve, hogy segítségükkel óvjuk az élővilágot vagy megelőzzük a fényszennyezést, de mindegyik alkalmas energiamegtakarításra is. 
 

Segítünk a Narancsok városának zölddé válni 

A spanyolországi Valencia városát világszerte ismerik ízletes narancsáról, de a város zöldebbé szeretett volna válni, amikor 2015-ben felújították a világítási infrastruktúrát. A várossal közösen dolgoztunk azon, hogy több mint 100.000 világítótestet vonjon be a Schréder EXEDRA rendszer vezérlése alá, Microsoft Azure alapokon. Ezenfelül több mint 20.000 világítótestet szállítottunk az óvárosba és a történelmi városrészekbe, amelyek beleolvadnak a lenyűgöző építészetbe.  
 

Valencia városa 74%-kal csökkentette energiaköltségeit a Schréder intelligens világítási rendszernek köszönhetően.

Az új világítás egyik célja az volt, hogy több ember – a lakókat és a látogatókat is beleértve – sétáljon és kerékpározzon a városban egész évben. Egy másik cél az Albufera Természetvédelmi Park világításának a felújítása volt, a gazdag növény- és állatvilág természetes ciklusainak tiszteletben tartásával. A fényszennyezés csökkentése szintén fontos szempont volt, hogy a lakók élvezhessék a csillagos égbolt látványát. 

A projekt megvalósulása óta hét év telt el, és nagy sikert aratott. Valencia biztonságosabb, vonzóbb tereket alakított ki sötétedés után. Az energiamegtakarítás és az üvegházgáz-kibocsátás csökkenésének mértéke is figyelemreméltó. A világítóberendezések 2015-ös telepítése óta a város évi 25.725 MWh-val csökkentette áramfogyasztását. Ez 74%-os csökkenést jelent a fogyasztásban, ami több mint 6 millió Euró megtakarításhoz vezetett az első évben. Ráadásul az üvegházgáz-kibocsátás is 13.403 tonnával csökkent, ami elképesztő mértékű, 80%-os csökkenést jelent évente. 

A megtakarítások további növekedését várjuk az egyre több fogyasztási adat kinyerésével és elemzésével. A Schréder EXEDRA-ból nyert információk segítségével tovább csökkenthetjük az energiafogyasztást, és megszüntethetjük az energiapazarlást.

Vincente Mayans Savall - Head of Lighting for Valencia City
Vincente Mayans Savall
Világításért felelős vezető, Valencia

Integráció = Fenntarthatóság  

Egy igazi okosvárosban a világítási berendezések szerepe nem csak a világítás lehet. A SHUFFLE egyéb technológiák integrálására is alkalmas, például biztonsági kamerák, WiFi és környezeti szenzorok. A modulok cserélhetők, ami egy sokkal fenntarthatóbb infrastruktúrát eredményez. Először is, a LED-re váltás csökkenti a világítás karbonlábnyomát. Másodszor, a különböző elemek egyetlen oszlopban történő kombinálása kisebb anyagszükséglettel jár, így a gyártás során is csökken a kibocsátás. A moduláris kialakításnak köszönhetően pedig az elemek javíthatók és cserélhetők, így illeszkednek a körforgásos gazdaságba, és kerek formájukkal vonzó megjelenést biztosítanak.  

Gyártócégként a Schrédernél tudjuk, hogy működésünk hatást gyakorol a környezetre. Egy világítótest környezetre gyakorolt hatása 95%-ban az életciklusa során felhasznált energiához köthető. A Schréder „Együtt a Jövőnkért” stratégiáját azért dolgoztuk ki, hogy hozzájáruljunk az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak (FFC-k) eléréséhez, különösen az alábbiakhoz: 

A Schréder 2022-re 20%-kal csökkenti karbonlábnyomát 2018-hoz képest, 2020-ra pedig már 16%-os csökkenést értünk el 2018-hoz képest. 
 

A zöld mezőktől a zöld városig 

Egyesek úgy tartják, hogy Groningen a települést körülvevő sík, zöld területről kapta a nevét. A holland várost kiválasztották egy Európai Uniós kezdeményezéshez, amelynek a célja 100 klímasemleges okosváros kialakítása 2030-ig. A részvétel lehetőséget kínál Groningen számára, hogy a karbonsemlegességre való átállás frontvonalában harcolhasson a klímaváltozás ellen – ezek rendkívül fontos ügyek, ha a város mindössze 7 méterrel a tengerszint felett fekszik. 
 

Groningen a Schréder intelligens világítási rendszerével csökkenti az energiaköltségeket és a szénlábnyomot

A város egy körforgásos gazdaság kialakítására is törekszik, és 9.000 világítóberendezést cserélt le energiahatékonyabb LED berendezésekre, amelyek közül 3.500-at a Schréder szállított. Hogy segítsünk a városnak elérni a célkitűzéseket, felállítottunk egy pilot projektet 70 TECEO berendezéssel, amelyek a legújabb Owlet IV csomópontokat tartalmazzák, és a Schréder EXEDRA vezérli őket egy iparterületen, ahol éjszaka kevés mozgás van, így nincs szükség teljes világításra.  

A világítótesteket éjszakánként dimmelik, nemcsak az energiafogyasztás, hanem a fényszennyezés csökkentése érdekében is, ami szintén fontos a város számára. Mindez egy progresszív dimmelési ütemezéssel történik, amely követi a helyszíni aktivitás fokozatos csökkenését. Miután a város kiértékeli az eredményeket, azt tervezi, hogy további városrészekre is kiterjeszti a rendszert. 
 

Minden lépésnél a városok mellett 

Tudjuk, hogy a globális szénkibocsátás csökkentésének kulcsa a városok kezében van, és azt is tudjuk, hogy egyedül nem képesek rá. Ezért szakértőink, akik évtizedek óta műemlékek, városok és utak megvilágításán dolgoznak, az energiafogyasztás csökkentését helyezik minden tevékenységük középpontjába. Ezért vagyunk már régóta a Smart City Expo világkongresszus résztvevői, amely egy vezető nemzetközi esemény a városok számára. És ezért javasoljuk, hogy lépjen kapcsolatba velünk, így segíthetünk elérni fenntarthatósági céljait – mindenki jövője érdekében.  


A szerzőről
Guilherme a Schréder Hyperion üzletfejlesztési vezetőjeként az okosváros alkalmazásokban rejlő hatalmas lehetőségekre koncentrál. Szenvedélyesen szeretné jobbá tenni a világot a technológia segítségével, a kihívásokat kérdésekre fordítja le, és kivitelezhető megoldásokkal válaszol rájuk. Szabadidejében Guilherme szeret önkénteskedni és a társadalom javát szolgálni. 

Csatlakozzon Guilherme a LinkedIn-en.