Díszvilágítás a gazdaság, a közösségek és a városi élet felélénkítéséhez

Toon Reynders - Schréder Group Product Manager – Urban Deco
Toon Reynders
Schréder Group Product Manager – Urban Deco

A Föld minden pontján az év felében sötét van. A mesterséges világítás feltalálása átformálta az emberek életét. A korábban a tűz körül vagy a takaró alatt töltött időt most már szórakozással töltjük az izgalmak és a társadalmi érintkezés reményében. Modern életünk jelentős részét éljük sötétedés után, de miután az Ukrajna Oroszország általi megszállása okozta energiaválság hatásai az egész világon érezhetővé váltak, számos város döntött úgy, hogy hozzányúl a díszvilágításhoz, amellyel az emlékműveket, épületeket és szökőkutakat világítja meg, hogy alacsonyan tudja tartani a villanyszámlát a tél folyamán.

Ez papíron működhet, de az emlékművek, tornyok és homlokzatok díszvilágításának a lekapcsolása valójában lehet, hogy csak rövid távon hoz hasznot, hosszú távon pedig tévedésnek bizonyul. A pandémia óta az emberek szokásai megváltoztak. Mióta többen dolgozunk otthonról, szívesebben mozdulunk ki éjszaka – de csak akkor, ha biztonságban érezhetjük magunkat. A díszvilágítás segít felélénkíteni egy várost sötétedés után, és kellemes, barátságos vizuális élményt nyújt. A megfelelő világítással számos installáció járulhat hozzá nagy mértékben az emberek jóllétéhez, minimális energia felhasználásával.
 

LED a vezetők számára

Először is, a városoknak el kell dönteniük, hogy melyik világítóberendezéseket kapcsolják le. A LED-es világítás jelentősen kevesebb energiát használ, mint a hagyományos fényforrások, hosszabb élettartammal bír (kevesebb karbantartási költség), és precízebb világítást kínál. LED-es díszvilágítási megoldásaink kihangsúlyozzák a részleteket, nem úgy, mint a hagyományos kisülőlámpákkal szerelt fényvetők, amelyek hatására elvesznek a részletek a fénnyel elárasztott homlokzaton.

Egy évtizeddel ezelőtt világítottuk meg a Grand Place-t Brüsszelben, a középkori építészet egyik ékkövét, amely az egész világról vonzza a turistákat. A tér jelenlegi világítása ugyanannyi energiát használ 27 épület megvilágításához, mint amennyit a korábbi rendszer használt két épülethez. Ez nagyjából 80%-os megtakarítást jelent. A telepítés már 10 éve szépen működik, energiát és pénzt megtakarítva a városnak – mostani projektjeink pedig még ennél is nagyobb hatékonyságot kínálnak.

Grand Place in Brussels is illuminated to the delight of visitors with 80% energy savings

A világítás lekapcsolása előtt gondolkodjunk el a fejlesztésen is. A Grand Place teraszain egész évben nagy a forgalom, függetlenül az időjárástól: a világítás lekapcsolása problémákat okozna a nyári hónapokon kívül. A megvilágított épületek és műemlékek barátságosabb tereket alkotnak, ahol az emberek szívesen töltik idejüket, és jól érzik magukat – ez jót tesz a mentális egészségüknek és a vállalkozásaiknak egyaránt.
 

Alkalomhoz illő hangulat

Mivel a bevásárlóutcák nehezen tudnak lépést tartani a változó fogyasztói szokásokkal és az online vásárlással, az élénk városközpontok kialakítása létfontosságú a vásárlók bevonzása szempontjából. Az ideiglenes ünnepi világítás több látogatót vonzhat, növelve a bevételt és a bérleti díjakat. Lyon-ban a Fête des Lumières időszakában sok turista látogatja meg a várost, és a helyiek is ünnepelnek. Ahogy a szervezők mondják, a város energiahatékonysági tervét nem befolyásolja a fényfesztivál, és két évnyi egészségügyi vészhelyzet után a város vezetése szeretné megünnepelni ezt a fontos közösségi eseményt, amely hozzájárul Lyon nemzetközi hírnevéhez.

Lyon Light Festival attracts millions of visitors each year, showing the power of illuminating a city

Az Anglia északi részén, Durhamben megrendezésre kerülő fényfesztivál több mint 150.000 látogatót vonz, és a megyei hivatal adatai szerint a 2019-es esemény teljes pénzforgalma több mint 11,5 millió fontra tehető – ez összesen 1925%-os megtérülést jelent az önkormányzat számára. Az ideiglenes világítási telepítések különösen fontos szerepet játszanak a karácsonyi bevásárlás időszakában. Az olyan események, mint a Téli Ragyogás Bruges-ben, a Karácsonyi vásár Tallinnban és az Opitaja Advent biztosítják az ünnepi hangulatot – és a költekező látogatókat – a város számára.

A nagyszerű világítás egész évben jó befektetés. A műemlék épületek és látnivalók megvilágításával több embert lehet bevonzani a városközpontokba. Az új felfedezni valók és az Instagram-képes hátterek vonzerejének köszönhetően a helyi vállalkozások nemcsak túlélni tudnak, hanem növekedni is. Az épületek és emlékművek díszvilágítása erős tulajdonosi szemléletet is kialakít az emberekben, akik így büszkék lesznek városukra.
 

Modern hangsúly a reneszánsz műemlékeken

Caminha csodaszép városa csendben vonzotta a turistákat évtizedeken keresztül. A világítás felújításra szorult, ezért 2014-ben a vezetés felvázolt egy közvilágítási mestertervet a portugál OERN mérnökeivel közösen. A modern LED-es világításra való átállás – a városközpontot is beleértve – nagy siker volt mind a világítás minősége, mind a teljes energiafelhasználás tekintetében, amely körülbelül 70%-kal csökkent.

Caminha has illuminated all its landmarks with LED lighting, reducing its energy consumption by 70%

A 15. és 17. század között épült műemlékeket úgy világítottuk meg, hogy láthatóvá váljon a történelmük, és kirajzolódjanak az építészeti részletek, miközben megfelelő egyensúlyt teremtünk az éjszakai városképben. A plébániatemplomot, a toronyórát, a régi városházát, a Misericórdia templomot, a Terreiro szökőkutat és a Casa dos Pitast különböző energiahatékony LED-es fényvetők világítják meg, és csodálatos környezetet teremtenek, ahol virágozhat a közösségi élet sötétedés után. A gazdag színvilággal és a gyönyörű éjszakai városképpel Caminha egy eddig kevesek által ismert turistacélpontból kötelező látnivalóvá vált.
 

Összegezve: Ne kapcsoljuk le, hanem okosítsunk!

Ellentmondásosnak tűnhet, de nincs megfelelőbb alkalom a világításba történő beruházásokhoz, mint egy energiaválság. A modern megoldások közé tartozik a fényáram-szabályozás lehetősége, a bekapcsolt időtartam megváltoztatása, és a testre szabható beállítások a LED-ek energiatakarékossága mellett. A városlakók, vállalkozások és turisták sötétben tartása helyett fontolja meg a világítás felújításának lehetőségét, hogy egy energiahatékony városközpontot alakíthasson ki, amelynek köszönhetően valóban ragyoghat városa.
 

A szerzőről
Toon egy üzemmérnök, akinek mindig is szenvedélye volt a világítás és a technológia. Tanulmányai befejezését követően meg is ragadta a lehetőséget, és belépett erre a területre, most pedig a kereskedelem és marketing terén szerzett tapasztalatait világítási megoldásainak fejlesztése közben kamatoztatja.

Vegye fel a kapcsolatot Toon-nal a LinkedIn-en.